MÉRFÖLD szó jelentése
Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint MÉRFÖLD szó jelentése, értelmezése:
(mér-föld) ösz. fn. Legnagyobb mérték neme, melyet közéletben a távolság meghatározására használnak, mely azonban különféle országok és népek szokása szerént más-más hoszszaságu. Négyszögü mérföld, oly négyszög közé szorított föld, melynek mindegyik oldala egy-egy mérföldet tesz. A földirati mérföld, melylyel a közönséges német mérföld megegyezik, teszen körülbelül tizenkétezer lépést (vagy 24,000 lábat vagy 4000 ölet), s ily tizenöt mérföld a föld egyenlitőjén egy fokot. A magyar mérföld jóval nagyobb, kivált az alföldiek köz számitása szerént. Innen az alföldi mérföldre szóló km. ördög mérte mérföld. Mintegy négy egész és három ötödrész ángol mérföld teszen egy németet. Latin neve milliare, melyből származott a német Meile, török míl és tót míle. Hasonló hozzájok a magyar mérföld is, de méginkább a tájdivatos mélföld. Azonban véleményünk szerént ennek első alkotó része nem latin vagy német vagy tót szó, hanem a mén ige gyökéből származott mér, azaz menve meghatároz valamely távolságot, és így mérföld am. mérés által meghatározott távolságnyi föld. V. ö. MÉR. Thaly K. gyüjteményéből Temesvári István 1569-iki énekében (,A kenyérmezei diadalról') nemcsak ,mélföld' áll hanem méföld is. "Egy egész méföldet mező szélessége Tart." Egyébiránt Abaújban, Zemplénben stb. nem igen hallani mélföldet, hanem csak mér- vagy néha mértföldet.
Betűelemzés "MÉRFÖLD" szövegre







Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): -- . .-. ..-. --- .-.. -..
A szó 7 betűs karakterrel van leírva, ebből 2 magánhangzó (28.6%). Ez 9.65 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 2 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.9 karakterrel több). Hátrafelé leírva: DLÖFRÉM.
Keresés az interneten "MÉRFÖLD" kulcsszóra:
> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: MÉRFÖLD Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni
Menü
- Kezdőlap
- Magyar nyelv szótára [1862]
- Tematikus szótárak
- Kérdések és válaszok
- Új szó javaslása
- Kapcsolat
Hirdetés
Statisztika
> Szavak száma: 100.000+
> Látogatók száma: 100+/nap